‘A kisebb brandek figyelmesebbek’ mondják a Ricoh Europe által megrendelt kutatás résztvevői
22.06.2017

‘A kisebb brandek figyelmesebbek’ mondják a Ricoh Europe által megrendelt kutatás résztvevői

A digitális innovációba történő befektetés - a magánélet egyensúlyban tartásával - a legnagyobb prioritást kell, hogy legyen azon vállalatok számára, melyek versenytársaik elé szeretnének kerülni.
Ricoh Europe, London, 2017. június 27. – Az európai fogyasztók többsége (53%) szerint a kisebb márkák jobban foglalkoznak az igényeikkel, mint a nagyobbak. A Ricoh Europe technológiai szakembere által megrendelt kutatás szerint csak a vásárlók egyötöde (21%) véli úgy, hogy a nagyobb márkák jobban figyelnek rájuk, annak ellenére, hogy e vállalkozások több erőforrással rendelkeznek.

Az Európai Bizottság szerint a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára - amelyek az üzleti vállalkozások 99%-át képviselik - a kutatás óriási lehetőséget jelent a vásárlói lojalitás növelésére a kereskedelmi szférában. Ugyanakkor a feltörekvő KKV-knak ügyelniük kell arra, hogy ne legyenek túlságosan tolakodóak. A fogyasztók 61 százaléka szerint minden vállalkozásnak átláthatónak kell lennie - mérettől függetlenül - a róluk gyűjtött adatokkal kapcsolatban.

Javier Diez-Aguirre, a Ricoh Europe alelnöke hozzátette: "A fogyasztók végtelen választékkal rendelkeznek arról, hogyan és hol töltik el a pénzüket, és a stand-out márkák megbecsülik ügyfeleiket. A kis és közepes méretű márkák egyértelműen a helyes irányba tartanak, de az ügyfélszolgálatuk minőségét javítaniuk kell, hogy a versenytársakat megelőzzék. Kezdve azzal, hogy a technológiát a hatékonyság, a munkasebesség javítása, valamint az ügyféligények megismerése érdekében alkalmazzák. "

A technológia a fogyasztókkal való kommunikációval kapcsolatos intelligensebb felhasználása egyértelműen vonzó a vásárlók számára. A válaszadóknak csak egynegyede (27%-a) nem ért egyet azzal, hogy a legjobb márkák - mérettől függetlenül - azok, amelyek innovatív technológiát alkalmaznak. Azonban úgy tűnik, a kisebb vállalkozásoknak még fejlődniük kell ezen a téren.

Diez-Aguirre folytatta: "Az általunk megrendelt kutatások, amelyek kifejezetten a közepes méretű vállalkozásokra vonatkoznak, azt találták, hogy csak 36% véli úgy, a digitális technológiák használatával javult az ügyfélszolgálatok minősége. Az üzleti intelligenciába történő befektetés - a kommunikáció személyre szabásával, ezáltal a fogyasztók szívének megragadásával és a piaci részesedés növelésével -, az európai gazdaság hajtóelemeinek középpontjában kell lennie."

| A Ricoh-ról |

A Ricoh integrált digitális szolgáltatások, valamint a nyomtatási- és képalkotási megoldások egyik vezető szolgáltatója. Célunk a munkahelyek és a munkaterületek digitális átalakulását és az üzleti teljesítmény optimalizálását támogatni.

A tokiói székhelyű Ricoh cégcsoport működése globálisan mintegy 200 országban és régióban ér el ügyfeleket, 85 éves történelme során összegyűjtött tudással, technológiákkal és szervezeti képességekkel támogatva őket. A 2023 márciusával zárult pénzügyi évben a Ricoh Group árbevétele 2 134 milliárd jen (kb. 16 milliárd USD) volt.

A Ricoh küldetése és jövőképe, hogy a munkahelyi folyamatok megértésével és átalakításával képessé tegyük az egyéneket arra, hogy a munka által találják meg a kiteljesedést, hogy felszabadíthassuk a bennük rejlő potenciált és kreativitást a fenntartható jövő megvalósítása érdekében. 

További információért kérjük, látogasson el a www.ricoh.com weboldalra.

© 2022 RICOH COMPANY, LTD. Minden jog fenntartva. A tartalomban felmerülő márkanevek és a védjegyek a jogszerűen bejegyzett tulajdonosok korlátlan tulajdonát képezik.

Kérdés esetén kérjük forduljon kollégánkhoz:

RICOH Hungary Kft.

Fekete Gábor

E-Mail: gfekete@ricoh.at

Mobil: +43 664 80 464 2455